Twilight kategória bejegyzései
Score
Már régebben érlelődött bennem ez a bejegyzés és egy kicsit aktuális is lett a dolog tekintve az új információkat!
Az Alkotnyat-nak, az Újhold-nak és a Napfogyatkozás-nak vannak úgynevezett Score-jai, melyeket a legjobb tudomásom szerint mind a három filmhez más zenész komponált meg.
Személyes kedvencem a Carter Burwell által komponált Twiligh Score. Én egy kicsit fordítva működtem, először a filmbe lettem szerelmes és csak utána a könyvekbe. Könyvek – és a filmek közül is az Alkonyat a kedvencem, meg sem tudom számolni, hogy hányszor láttam.
Az albumot Encsi barátnőm adta nekem kölcsön és nagy hatással volt rám. Van olyan amikor csak elkezdem hallgatni a zenét és a fejemben lejátszom a filmet, már annyira belém ivódott, bizonyos részeknél melyik dal szólal meg. Júniusban a szóbeli érettségimre is úgy tanultam, hogy bekapcsoltam és felhangosítottam. Általában nem tudok úgy tanulni, hogy közben szól a zene, a Score kivétel ez alól. Általában ha nem tudok elaludni, akkor is bekapcsolom. A kellemes zongora és gitár játékok hamar ellazítanak! Kisbabák altatására ajánlom, ha nekem lesz gyerekem tuti, hogy ezt kapcsolom majd be neki.
Kedvenc dalom az albumról a “The Lion fell in Love with the Lamb” nevet viseli.
Mostanában kezdtem el gondolkozni azon (és nem is értem, hogy eddig miért is nem kerestem rá), h a New Moon-nak és az Eclipse-nek nincs Score albuma?
Mit ad Isten, kicsivel több, mint egy hete megtaláltam mind a két film zenéjét!
A New Moon Score albumát Alexander Desplat alkotta meg. Még csak most ismerkedem vele, még nem áll annyira közel hozzám, mint az Akotnyaté. Minél többször hallgatom annál jobban be tudom lőni, hogy melyik dal, melyik jelenethez kapcsolódik. Néha nehéz, mert a filmben van olyan rész amikor csak pár másodpercet hallunk a költeményből.
Itt is van egy személyes kedvencem, mégpedig a “Full moon” című dal. Ez hallható a dvd menüjében is. Nem tudom pontosan leírni, hogy milyen érzelmeket vált belőlem ki. Amikor elkezdődik a hegedű rész mindig egy kis szenvedést érzek a dalban, ami veszéllyé torkollik át és a végén ott van a katarzis. Ez az egy dal átadja nekem a film egészét, az érzelmeket.
Az Eclipse albumot Howard Shore alkotta meg. A három film zenéje közül ez az, amit még nem nagyon ismerek. A filmet egyszer néztem meg moziban, azóta nem is töltöttem le, megvártam amíg megjelent dvd-n. Mióta megvettem talán háromszor, ha volt időm megnézni. Van egy két dal amit azonnal felismerek, de legtöbb még nem ugrik be azonnal.
Kiemelni most hirtelen az egyik kedvenc jelenetem zenéjét tudom, amikor Bella és Jacob másodszor csókolóznak. Ennek a dalnak kétféle változata is van az albumon, az egyik zongora, a másik hegedű előadásában hallható. A filmben, ha jól emlékszem a hegedű van benne. Ez pedig a Jacob’s Theme:
S íme számomra a friss hír: A Breaking down első és nagy valószínűséggel a második részéhez ismét Carter Burwell fogja komponálni a zenét! Biztos vagyok benne, hogy ismét maradandót alkot és alig várom, hogy hallhassam!
Eclipse
Gondolkoztam, hogy letöltöm az Eclipse-t szinkronosan és megnézem. Előre leszögezem, hogy nem kalózkodom, mert kivételesen a Twilight filmek mindegyikét megveszem, sőőt dupla lemezes kiadásban. Csak előtte mindig a kezem közé kerül a neten.
Elkezdtem nézni… körübelül 10 percet néztem belőle és kikapcsoltam. Kezdjük a film elején lévő kis monológgal amit Kristen mond.
Azt hiszem, hogy ez egy nagyon szépen lefordított szöveg, amit már évtizedekkel ezelőtt lefordítottak és a kiadott könyv elején is megtalálható. Akkor miért kell a filmben máshogy fordítani?? Gondoltam arra is, hogy a filmben nem használhatják fel. De ez is hülyeség, mert akkor a könyvben miért???? Akkor a következő tragédia akkor esett, amikor felfogtam, hogy Kristen szinkronhangját hallom…
Ez most vicc??? Miért nem lehet az eredeti színésszel szinkronizálni?? Jó, oké, megpróbálom megszokni. Aztán Kristen hazament apucihoz. Öööööööö… amikor meghallottam beszélni apucit rögtön az jutott eszembe, hogy egy maffia vezér hangját hallom és ez egy kicsit szar volt. Tehát úgy döntöttem ebben a pillanatban, hogy inkább kikapcsolom és nem szenvedek tovább.
Természetesen meg fogom venni majd a dvd-t hétvégén, mert az extrákra is kíváncsi vagyok, és szeretném ha eredetiben meglenne a sorozat, de valószínű, hogy eredeti nyelven fogom nézegetni majd a filmet.
Eclipse
.jpg)
Nos, mint a legtöbb rajongó én is megnéztem már a filmet a mozikban. Kedves szomszédom még kapott jegyet a premierre, de sajnos amire én kerültem volna sorra- későn kaptam sézbe, hogy jegyet kellene rendelnem- már elfogyott. Szóval 2 nappal a premier után beültünk 3-an és megnéztük a filmet. Huh nekem tetszett. A könyvet tavaly nyáron olvastam el és most nem volt időm felfrissíteni az emlékeimet, így nem is emlékeztem minden részre, szóval nem tudtam viszonyítani, hogy mi maradt ki és mi maradt meg. A harcjelenetek nagyon jól meg voltak csinálva, és Jacob – Bella csók is jobban sikerült- szerintem- mint Edward és Bella csókja.
Vannak febnntartásaim Nikki Reed-del kapcsolatban, de miután megnéztem a filmet, kezdtek elmúlni, mert tetszett benne ![]()
Aztáán a pasik is jók voltak benne… Victoria szerepét jól alakította Bryce.
Huh és még mennyit kell várni amire a negyedik rész a mozikba kerül. Novemberben kezdik el forgatni, két részből fog állni. Ami azt jelenti, hogy a mozikban 2011 őszén kezdik majd el betíteni az első részt. Ez olyan Harry Potteres nekem egy kicsit. ( Az is Smmit?? )
Az a bizonyos interjú..
Nos, én is látam azt az interjút, amit Návai Anikó készített Robert Pattinsonnal.
Sokan fel vannak háborodva azért, hogy hogyan nevezte Rob Budapest egy részét. Én úgy tudom – és lehet, hogy rosszul- hogy a filmet nem pont az Andrássy úton forgattűk, hanem egy félreeső utcában és annyira nem ismerem Pestet, de azért tudnék olyan helyet mutatni -nem is keveset- ahol valóban lepukkadtak a házak… A magyar mentalitás is más, mint Amerikában, amit részben meg is értek, részben pedig nem. Szovjet megszállás etc. rendeszerváltás. Ami 21 éve volt. Sajnos a magyarságnak 21 év is kevés, hogy felejtsen és talpra álljon. A mentalitás pedig megmaradt és -sajnos- a legtöbb embernél ez egyre rosszabb lesz.
Aaaaaaaztán hát a feltalálókról nem mondok semmit sem… én sem tudok mindenkit, nem szólhatok emiatt. S a riporternő. A videóban láttam egy táblát, amire ‘Eclipse’ volt felírva. Ha én kérdezgettem volna Rob-ot biztos nem oktattam volna ki, hogy milyen hülye vagy, hanem az új filmjéről kérdezgettem volna. Persze úgy is gondolkodhatunk, hogy “jajj én nem kérdezem meg, amiket mások igen, mert az már milyen uncsi szegénynek…” oké… de a fent említett kioktatás is milyen már… Akik hüledeznek azoknak azt üzenem, hogy eddig csak azt hallottuk minden világsztártól, aki eddig itt volt, hogy “igen BUdapest egy gyönyörű város stb… ” most pedig amikor valaki nem a sablon szöveget mondja, hanem a véleményét, akkor ki vannak akadva… Egy szó, mint száz engem is meglepett, de nem akadtam ki. Nekem is sok olyan város van, ami mások szerint a mennyország- szerintem- meg egy két látnivalón kívűl semmi fantázia nincs benne….
Éééééééééééés-sel nem kezdünk mondatot, deeeeeeee ![]()
Ma végre megjött a New Moon duplalemezes változat dvd-m ![]()
Elkezdtem nézni délután az extrákat, de annyi van, hogy nem volt még időm befejezni. Nővérem nem szereti az Alkonyatot, azt mondta, hogy pár év múlva az ilyen filmek miatt végom majd fel az ereim… .D:D:D:D ugyan már

Balaton~Siófok
Egy kis beszámoló következik. Múlt héten voltunk Balatonon, Bélatelepen Encsivel és Rebivel. Az időt mindenki emlegette, hogy sajnos nem volt olyan jó meg ilyenek, de ha azt vesszük, hogy előtte levő napokban szakadt az eső, akkor nincs okunk panaszra, még napozni is tudtunk. Szerdán este átmentünk Siófokra, La siestába. Aki szereti a régebbi retro ill. a mai zenéket, annak ot van a helye. Volt ott minden ami kell, pia töltés, pult meggyújtása. Hajnali vonattal mentünk vissza Bélatelepre, másnap szinte végig pihentünk.
Pénteken Encsinek haza kellett jönnie, így Rebivel keten maradtunk, és együtt mentünk vissza Siófokra.
Hétvégén már sokkal többn lejönnek, hering party volt siestában, aztán hajnali 2 fele, elkezdtek szállingózni az emberek.
Valami oknál fogva coke clubra is átmentünk, nos ott a karibi hangulat uralkodott. MInt a filmekben. Szabad táncparkett, coctail-os pult, minden ami kell. Én maradtam volna, de a többiek vissza akartak menni…kár.
Ismételten a hajnali vonattal mentünk vissza, ahol a kalauz bácsik elég rendesen kifigurázták a bulizókat.
Másnap Rebivel egész nap pizsiben voltunk, enni és fürödni keltünk csak ki az ágyból. Jól kezdődött ez a nyár is. MOst egy hétig itthon vagyok, aztán egy hétre felmegyek Érdre. 7-én szerdán újra elmegyünk SIófokra. … Remélem, hogy tudunk már fürödni is. Sőt tuttti:D
Holnap viszont -eé majdnem kiment a fejemből, hogy ezt leírjam- végre mozi és Eclipse!!!!!!!! Ha valaki egy éve ilyenkor azt mondja, hogy én ekkora fanatikus leszek, kiröhögöm. ![]()
Alig várom
Épp készülök megrendelni dvd-n a Újholdat, nem is értem, hogy miért kellett rá ennyit várni, hogy megjelenjen.
Elkezdtem nézni a Vempájör dájörizt is. Kicsit fura volt az elején, nem nagyon akartam továbbfolytatni, de adtam neki egy esélyt és bejött.
New Moon
Bármennyire is erőlködtem, hogy ne gondoljak rá, nem azért küzdöttem, hogy elfelejtsem. Éppen hogy attól féltem – éjszakánként, amikor a hosszú álmatlanságból eredő kimerültség lerombolta az önvédelemre emelt falakat -, hogy elfelejtem, hogy a múlt kicsúszik a kezem közül. Hogy az agyam szita, és egy napon nem fogom tudni visszaidézni pontosan a szeme színét, a bőrének hűvös érintését, vagy a hajának a pontos árnyalatát. Azt nem engedhetem meg magamnak, hogy gondoljak rájuk, de elfelejtenem nem szabad őket.
Mert volt valami, amiben muszáj hinnem ahhoz, hogy tovább tudjak élni – tudnom kellett, hogy létezik valahol. Ez minden. Minden mást el tudok viselni. Feltéve, hogy ő létezik.
Újra itt
Most végre összeszedtem a gondolataimat és tudok miről írni. Pár hete anyut megkérdeztem, hogy én miben hasonlítok rájuk-belsőleg. Azt mondta, hogy ha majd én leírom, hogy mit gondolok magamról, akkor ő is elmondja. Gondolom kíváncsi volt, hogy hogyan látom magamat. Volt egy – két dolog amin meglepődött, például azon, hogy önző vagyok. Pedig az… és sajna nem is tudom leküzdeni, csak elfolytani, ami néha felemészt. Végülis ő is csak olyan dolgokat tett a listámhoz, amik valóban igazak rám és nem is háborodtam fel. Majd megpróbálom betenni ide a lapot.
Suliról…. nem tudom, hogy máshol mi a szokás, de nálunk 10-ben szokott lenni egy úgynevezett szintfelmérő, ahol a 9-es és 10-es tudást kérdezik ki magyarból, matekból és töriből… Ezen szerencsére már túl vagyok, de ennek is csak a tanárok kerítenek nagy feneket… Na de, amiben most érdekeltségem van, az a kisérettségi. … irigylem a tavalyi évfolyamot, nekik volt a legkönnyebb és még jegyet sem kaptak rá. IDÉN: szünet előtt (jövőhét szerda) írok egyet töriből 11-es anyag+ első v.h.; szünet után pedig jön a magyar és a matek. Matekból fogalmam sincs, hogy mit kérnek majd, magyarból 5 költőt kell megtanulni versestül mindenestül. Kicsit úgy érzem, mint ha ez az év egy picivel hajtósabb lenne:D:D:D
Több, mint egy hete betöltöttem a 19. életévemet. Barátnőméktől kaptam egy Paulo Coelho könyvet amibe azt írták, hogy élvezzem ki az utolsó tizenéves évemet, mert ezután csak a gondok jönnek: egyéjszakás kalandok, masszív alkoholizmus és a ráncok. Cöhhh állok eléjük:D:D Képeket is teszek be, csak itt nálam már havazik…
Jah az időjárás. Elég szemét egy helyzet… 2 napja, ha 10-szer nem ébredtem fel éjszaka, hogy a redőnyt zargatja a szél, akkor egyszer sem.
Jövőhéten szombaton Quimby koncert Pécsen!!! Nem is tudom, hogy hogyan jött az ötlet. Gondoltam Nono Pécsen tanul, akkor talán eltudna szállásolni és lent is maradna azon a hétvégén… És nem akarom elkiabálni, de úgy néz, ki hogy összejön!! Annyira várom, hogy hihetetlen!!! Nonoval is rég találkoztam:(
Petrus, ha van valamilyen kérdésed, akkor nyugodtan írd le kommentbe, iwiwen üzenetbe és válaszolok rá. Nekem most kicsit csillapodott a szomjam az Alkonyat iránt, bizonyos okokból, de 1 hónap és NEW MOON!!!!!!!!
Kanye West beszól, New Moon trailer
Tegnapi MTV Video Music Awards-on történt események egyike. Szegény csajt sajnálom, ennyi ember előtt leégetni. Látszik rajta, hogy enyhén lebetonozott…
Igen az új New Moon trailer. Nem semmi lesz a film. Dakota a látottak alapján ismét nagyon játszik majd a filmben. Nem tudom, hogy miért őt ragadom ki, de a trailer elején megfogott, ahogy megjelent. Summit aggódik, hogy a rajongók nem lesznek oda a Bella-Jacob párosért. Üzenem nekik, hogy oda lesznek értük