step up kategória bejegyzései
Step up!
Amíg a tesóméknál voltam az esték nagy részét azzal töltöttem el, hogy megnéztem mind a három Step up! filmet. Most legalább ő is megtudja, hogy másnap miért csak 11 órakor keltem fel.
Úgy döntöttem, hogy a kedvenc koreográfiáimat megosztom veletek.
Step up!
Az első részt még csak most láttam először- ciki nem ciki. Anno amikor megjelent, nem nagyon foglalkoztam vele, és a második rész után sem hajtott a vágy, hogy megnézzem hiszen nem egymásra épülnek a részek.
Azt kell, hogy mondjam, személy szerint nekem az első résznek tetszett legjobban a története, bár a koreográfiák a többiekhez képest elég softosak. Íme a két kedvenc:
Nem a koreográfia fogott meg benne, hanem a zene. S nem mellesleg, nem is tudom hogy miért, de mindig szeret(t)em a filmekben, ha a buli helyeken egy komplett koreográfiát táncolnak.
Ez a koreográfia a legvégén található. Miből lesz a cserebogár (:
Step up ~ Streets
Ez a film volt a három közül amit először láttam 2009. nyarán és nagyon megtetszett. A pasi is helyes benne a táncok is nagyon rendben vannak. A történet kicsit gyenge az elsőhöz képest, de a koreográfiák kárpótolnak.
Szeretem a latin zenét és egy ilyen kerti party nagyon jó lehet. Kár, hogy eddig nem volt lehetőségem egy ilyen helyre eljutni! Ééés itt is közös tánc van!!
A final-nak jó a hangulata, jó a koreográfiája és tetszik ez a zene is:
Step up 3D
Még tavaly tavasszal láttam az egyik ismerősömnél facen a trailert. Nagyon megtetszett a bemutató, azt gondoltam ” ez ütős lesz”.
Már akkor letöltöttem amikor megjelent a neten, nem érdekelt, hogy nincs hozzá felirat. A szövege nem nehéz, könnyen érthető és különben is a tánc a lényeg.
A Broken tango (:
Ismét a közös tánc és nem mellesleg a zenéjét nagyon megszerettem, kívülről fújom.
A vizes csata. Ezek a részek is tetszenek.
A kedvencem az összes közül!!!!!!!!!!!!!!! A robot rock!!! Ez az ember nem sz*rral gurít az is tuti!!!
Nagyon durván tolja ezt a robotos mozgást! Imádom nézni, nem tudok vele betelni
Ezek voltak az én kis személyes kedvenceim (: