Social Network kategória bejegyzései
Social Network
Szerző javolimte

Már egy ideje leakartam tölteni a filmet, de csak ma délután “akadt a kezeim közé”.
Gondoltam este megnézem, de fáradtnak éreztem magam, így lefeküdtem. A lányok bealudtak, unatkoztam, így megnéztem a filmet.
Basszuuss… azért már elég jól megértem az amerikai angolt, köszönhető a sok hülye tinisorozatnak amiket nézek, de itt…
A főszereplő rettenetesen gyorsan beszél és még az sem könnyítette meg a helyzetemet, hogy volt felirat.
A történet arról szól, hogy van egy srác, aki a Harward-ra jár és kezdetben készít egy oldalt, ahol lányok közül lehet választani, hogy melyik a jobb csaj. Az oldalt viszonylag kevés idő alatt hozta létre, és viszonylag kevés idő alatt 20 ezer látogatója volt. Persze a látogatottság eredményezte a rendszer összeomlását. A problémát nem csak a rendszer szétcseszése okozta, hanem az is, hogy feltörte a suli adatbázisát is.
Nos, emiatt a kis dolog miatt felfüggesztették, de minden rosszban van valami jó: ismert lett.
3 egyetemista srác kereste meg egy ötlettel. A suliban egy közösségi hálót akartak létrehozni és ebben kérték Mark segítségét.
Itt kiderül a filmben, hogy az alapötletet nem ő találta ki, de ő fejlesztette ki, építette fel.
Az oldal 42 nap alatt készült el és a látogatottsága rohamosan nőni kezdett. A film több szálon fut. A jövőben láthatjuk a kialakulást, fejlődést, a jelenben pedig a tárgyaláson vagyunk, ahol a szellemi alkotó ikrek és Mark barátja perli a milliárdos fiút.
A véleményem a srácról az hogy szerintem egy zseni. Lehet, hogy ellopott egy szellemi ötletet, de utána felépítette magától, a saját elképzelése szerint.
Ellene szól, ahogy elbánt a barátjával. Többek között ezért is perelte ő is a pasit. (…)
Tehát emberileg egy pöcs, de abban amit csinált, profi.
Kategória: kritika, Social Network, Vélemény