Photo kategória bejegyzései

Ellentétek

Mi, nők, annyira bele tudjuk képzelni, magyarázni hihetetlen alakokba a fantáziát. (…)
Lássuk be, a rosszfiúkra bukunk. A csibészekre, ebadtákra.
Akik sosem javulnak meg, de mindig ebben bízunk. Mindig átvernek, így sajnos
sosem unalmasak.
Á, dehogy változnak! Kicsit még meg is aláznak. Várni kell rájuk.
Nem jelentkeznek annyiszor, hogy elegünk legyen belőlük. Stratégiájuk kipróbált, kidolgozott.
Csókjuk kábító, begyakorolt. Ők azok, akikért élni-halni kell.
Akikért biológiai bombánk robban. Akiket kerülünk, mégis mindig beléjük botlunk.
Ha választani kell, őket választjuk. A jófiúk nem mozdítanak ki pályánk egyensúlyából.
Velük nincs is mit megbánni. Ilyet szeretnénk, de nem ilyet akarunk.
Legalábbis nem készen.
Szóval, rossz legyen, amikor elszédít, de aztán jó legyen a hatásunkra.
És maradjon is olyan, hogy a többi nőre már ne legyen hatással.
Esküszöm, nem értem magunkat. Csoda, hogy szegény jófiúk belerokkannak a próbálkozásba? A rosszak nem, mert ők nem is akarnak érteni minket. Csak mi őket. Ördögi kör ez.

 

Ez az az idézet, amiről másképp vélekednek a lányok és a fiúk.  A lányok nagy része-legalábbis akikkel eddig én beszéltem róla-érti, hogy miről szól a szöveg, olyan is van, akinek pontosan ilyen pasi kell. A fiúk ki vannak akadva ezen. Szerintük nekünk olyan kell, aki megcsal minket, hazudik, megaláz stb. De érdekes ezt csak a “jó” fiúk mondják.
Pedig egyáltalán nem olyan kell,mint amit ők hisznek. Olyan kell, aki magabiztos, csibész, aki mellett nem unalmas az élet, vezet téged, valamilyen szinten irányít, de nem zár be. S vannak azok a dolgok amiket nem lehet leírni, hanem csak tudjuk.
Kiemeltem azokat a részeket, ami szerintem a lényeg. De érdekes, hogy a fiúkban miért pont az marad meg,ami…

Az a bizonyos interjú..

Nos, én is látam azt az interjút, amit Návai Anikó készített Robert Pattinsonnal.
Sokan fel vannak háborodva azért, hogy hogyan nevezte Rob Budapest egy részét. Én úgy tudom – és lehet, hogy rosszul- hogy a filmet nem pont az Andrássy úton forgattűk, hanem egy félreeső utcában és annyira nem ismerem Pestet, de azért tudnék olyan helyet mutatni -nem is keveset- ahol valóban lepukkadtak a házak…  A magyar mentalitás is más, mint Amerikában, amit részben meg is értek, részben pedig nem.  Szovjet megszállás etc. rendeszerváltás. Ami 21 éve volt. Sajnos a magyarságnak 21 év is kevés, hogy felejtsen és talpra álljon. A mentalitás pedig megmaradt és -sajnos- a legtöbb embernél ez egyre rosszabb lesz.
Aaaaaaaztán hát a feltalálókról nem mondok semmit sem… én sem tudok mindenkit, nem szólhatok emiatt. S a riporternő. A videóban láttam egy táblát, amire ‘Eclipse’ volt felírva. Ha én kérdezgettem volna Rob-ot biztos nem oktattam volna ki, hogy milyen hülye vagy, hanem az új filmjéről kérdezgettem volna. Persze úgy is gondolkodhatunk, hogy “jajj én nem kérdezem meg, amiket mások igen, mert az már milyen uncsi szegénynek…” oké… de a fent említett kioktatás is milyen már…  Akik hüledeznek azoknak azt üzenem, hogy eddig csak azt hallottuk minden világsztártól, aki eddig itt volt, hogy “igen BUdapest egy gyönyörű város stb… ” most pedig amikor valaki nem a sablon szöveget mondja, hanem a véleményét, akkor ki vannak akadva… Egy szó, mint száz engem is meglepett, de nem akadtam ki. Nekem is sok olyan város van, ami mások szerint a mennyország- szerintem- meg egy két látnivalón kívűl semmi fantázia nincs benne….


Éééééééééééés-sel nem kezdünk mondatot, deeeeeeee :D
Ma végre megjött a New Moon duplalemezes változat dvd-m :)
Elkezdtem nézni délután az extrákat, de annyi van, hogy nem volt még időm befejezni. Nővérem nem szereti az Alkonyatot, azt mondta, hogy pár év múlva az ilyen filmek miatt végom majd fel az ereim… .D:D:D:D ugyan már :D

Szalagavató:)

 

but sometimes they come back…

12932_1272775942918_1335484583_1242021_1075474_n

Stadion

stadion

 

Szombaton ismét hazai meccs volt:) Nyert a csapat, így már nem a 14. helyen vannak..:)
A lényeg, hogy gondoltam elviszem a fnyképező gépemet-mostanában sok helyre velem jön- és csinlok pár képet, hogy ha úgy alakul. Nem csak ez az egy készült-több is- de ez ragadt meg bennem. Mintha nem 2009-et írnánk és ez tetszik benne a legjobban:)

lol

0b1ffeb9c50c

forrás: http://www.twifans.com/

Ezen az oldalon találtam vicces képeket a Twilightról. A kedvenceimet beteszem ide. :)

 

kY6QNUESIok5opwy2QDzJ4lHo1_400

Ez a kedvencem!!!!!!!!

:)

5 üveg

Biankának:D

anka

Dakota Fanning

fiatal Most hallottam, hogy az Eclipse-ben is játszani fog. Ő az egyetlen “gyerekszínész” akit még szeretek is. Nagyon tetszett a Nagydumás kiscsajokban, a Nevem Sam-ben. Remélem, hogy nem fog elzülleni, bár erre kevés esélyt látok:)

Erdély-képek

békás szorosBékás-szoros

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

ilyen kanyargós volt az út

Békás-szorosban ennyire kanyarog az út…

 

 

 

 

 

 

 

 

gyilkos tó

Gyilkos-tó

Follow

Get every new post delivered to your Inbox.