Kreatív kategória bejegyzései
Kreatív blog
Sokan keresnek olyan oldalt, ahol ötleteket meríthetnek másoktól. Ezt hallom is, és látom itt a blogon, amikor megnézem, hogy ki, mire keresett rá.
Azok a tárgyak, amiket készítettem itt voltak láthatóak, de úgy gondoltam, hogy csinálok egy külön blogot is, ahol nem csak azt írom le, hogy milyen alapanyagból készült egy termék, hanem megmutatom azokat az eszközöket is, amik nekem beváltak.
Eddig még csak azok vannak fent amiket már itt is láthattak az olvasók, de nemsokára újra elindul az év és rengeteg új tervem van! (:
Akinek van egy kis kedve és ideje nyugodtan látogasson el a Kreatív Dorcira! (:
Papírzsepi tartó
Azt hiszem még a nővéremnek csináltam karácsonyra, mert ezt kérte.
Először nem tudtam, hogy hogyan csináljam meg. Maga a tartó adott volt, ez egy teljesen natúr,
fából készült tartó, nem is drága.
A szín úgy jött rá, hogy ami éppen itthon volt. A katicák pedig később kerültek fel rá.
Először nem tudtam, hogy mivel kellene dísziteni, de “csupaszon” sem akartam odaadni.
Aztán egyszer csak bementem a boltba, megvettem a katicákat, haza jöttem és felragasztottam egyet.
Láttam, hogy illik hozzá és rákerült a többi is. Íme:
Ékszertartó doboz
Alapanyagok: natúr fadoboz – mérettől függő az ár
akril festék (matt és fényes) mérettől függ az ár
színezett kavicsok: 240 ft
hobbiragasztó -az ár ismételten mérettől függ-
Elkészítés: A dobozt több réteg festékkel átkenjük, hogy szép egyenletes legyen, majd megvárjuk amíg megszárad. Utána ragasztóval felragasztom a tetejére a kavicsokat és megvárom amíg megszárad. Száradás után átlátszó lesz a ragasztó:)
Mécsestartó gyöngyből

Ez egy picivel régebbi munkám gyümölcse. Az egyik barátnőm kapta születésnapjára és ügyeltem rá, hogy egy kicsit keleties legyen, nem tudom, hogy mennyire sikerült. Sajnos nem vagyok egy jó fényképész, nem lett olyan a kép amilyet én szerettem volna.
Alapanyagok: rengeteg gyöngy 1 csomag 150 ft
drót mm-ként változó az ára, de 200 ft alatt van
maga a mécses, ami mérettől és alaktól függ
Elkészítés: Nem olyan bonyolult, mint amilyennek tűnik:) A drótot kezdésnek párszor áttekerjük a mécses egyik szárán, hogy legyen egy alap rögzítés. Aztán elkezdjük a gyöngyöket felfűzni; ha elértünk az egyik oldal végéhez a száron ismét áttekerjük a drótot, hogy a gyöngyök megfeszüljenek és folytatjuk tovább a munkát. Ha valaki nagyon buzgó, akkor 1 esetleg 1,5 nap alatt meg lehet csinálni!:)
(legközelebb már lépésenként mutatom, mert nekem is nehézkes leírni, hogy hogyan csináljuk és gondolom az olvasó sem érti, de ha bármilyen kérdés adódna szívesen válaszolok)
Képkeret
Alapanyagok:
színezett kavicsok: 240ft
fa képkeret: 200ft
akril festék (fényes): mérettől függ az ár
hobbiragasztó: mérettől függ az ár
Elkészítés: Először felfestem rá a kockákat akril festékkel, majd várok a száradásig. Utána hobbiragasztóval bekenem a nyersen maradt kockákat és beleszórom a kavicsokat.
Azon gondolkoztam, hogy kellene valami újat csinálnom és ehhez ötleteket keresek a neten. Megpróbálkoznék az üvegfestékkel és a szórógönggyel, de az üveghez nincs megfelelő kézügyességem:S
Képkeret
Mai nap készült el:)
Alapanyagok:
natúr faképkeret: 200ft
hobbiragasztó
színezet kavicsok: 240ft
Sokszor küldtem már el a kreativhobbynak a műtárgyaimat, célom volt hogy elnyerjem a “hónap alkotása” címet,de mindig visszaírtak, hogy köszönik szépen, hogy beküldtem a képeket, további jó kretívkodást kívánnak. Szóval már nem tudom, hogy érdemes-e beküldenem bármit is. Mindig úgy érzem, hogy hiányzik valami plusz a munkámból. Itt például amikor kész lett úgy gondoltam, hogy formázhattam volna bele virágokat és akkor úgy lenne tökéletes. Talán majd egyszer az enyém is fent lesz, de hogyan is versenyezhetnék ezekkel a szép dolgokkal??? : -> #mce_temp_url#
Képkeret kávészemekből
Hozzávalók: natúr faképkeret (mérettől függő az ár)
hobbiragasztó (380 ft)
kávészemek
Alapanyagok: Feketeborsónyi hobbiragasztót nyomunk a keretre, majd a kávészemet lapos oldalánál fogva belenyomjuk a ragasztóba. A ragasztó száradás után átlátszó lesz! Igazából ennyi a feladat.
:) Nem mondanám bonyodalmasnak, inkább időigényes. Ragasztás után is, megmarad a kávé illata!
















