kamarazenei fesztivál kategória bejegyzései

Kamarazenei fesztivál

Még júliusban szólt az egyik ismerősünk, akinél töltöm a rendezvényszervezős gyakorlatomat, hogy augusztus 13-tól 20-ig lesz egy kamarazenei fesztivál, amin kellene segíteni. 12-én megbeszélés. 
Nem vagyok a komolyzene ellensége, de nem nagyon ástam bele magam. A híresebb zeneszerzőket természetesen én is meghallgatom, Debussy-t különösképpen.
Szó ami szó, hogy annyira nem vártam a rendezvényt.
A megbeszélésen elmondták, hogy mit és hogyan kell csinálnunk, megbeszéltük a zeneház ülésrendjét, a beosztásokat.
Mivel semmi dolgom nincs egész augusztusban így minden napra beosztattam magam.  Ez azt jelenti, hogy naponta 2 koncert volt műsoron az egyik délelőtt 11-től, a másik este 19 órától. Nekünk mindig a kezdés előtt egy órával ott kell lennünk, hogy átöltözzünk és elkészüljünk.
Amíg nem voltam ott, az járt a fejemben,hogy ki az aki délelőtt 11-kor komolyzenei előadásra fog menni. Pedig nagyon sokan vannak . :)

Nagyon megszerettem itt dolgozni. :) A kis önkéntes segítőtársakkal elszórakoztatjuk egymást, együtt ebédelünk. :)
A közönség is nagyon kedves, megértő- főleg akkor amikor kiderül, hogy egy helyre két jegyet adtak el és gyorsan ki kell találni valami megoldást.
Zenészeket nem nagyon ismertem eddig, de nagyon sokat olvastam utánuk a neten :) A legtöbbjük díjnyertes, világhírű zenész a maga műfajában. A művek is nagyon tetszenek, főleg a zongoradarabok és a hegedű előadások. Ha pedig a kettő együtt van… :)
Kelemen Barnabást pedig egy külön élmény nézni és nem csak hallani. Hihetetlen.

Sajnos szombaton lesz az utolsó koncert. nem gondoltam volna még az elején, hogy ennyire hiányozni fog. Maga a munka nem fárasztó, inkább csak az ingázgatás. De megéri.
Remélem, hogy jövőre is megrendezik majd és újra mehetek segíteni :)

Follow

Get every new post delivered to your Inbox.