hobbi kategória bejegyzései
Papírzsepi tartó
Azt hiszem még a nővéremnek csináltam karácsonyra, mert ezt kérte.
Először nem tudtam, hogy hogyan csináljam meg. Maga a tartó adott volt, ez egy teljesen natúr,
fából készült tartó, nem is drága.
A szín úgy jött rá, hogy ami éppen itthon volt. A katicák pedig később kerültek fel rá.
Először nem tudtam, hogy mivel kellene dísziteni, de “csupaszon” sem akartam odaadni.
Aztán egyszer csak bementem a boltba, megvettem a katicákat, haza jöttem és felragasztottam egyet.
Láttam, hogy illik hozzá és rákerült a többi is. Íme:
Újra alkottam
Barátnőm nemsokára elutazik fél évre Finnországba és gondoltam meglepem egy
saját készítésű képkerettel benne egy fényképpel.
Sok olyan keretet láttam már, amin kis díszek voltak, de ezek általában nem saját készítésűek voltak,
és nem mellesleg nem is olcsóak.
Az ötlet adott volt.
A képkeret a hobbiboltban 290 ft-ba kerül, a festékek kicsit drágának tűnhetnek ( 490ft), de ha úgy nézzük, hogy egy üvegből kb 20-25 képkeret megfesthető, akkor már nem is tűnik olyan soknak, a szivecskék számáról nem is beszélve.
A díszek változó árban vannak a legolcsóbb talán 10 ft., míg a legdrágább 80 ft. volt.
Egy kettőnek van egy kis öntapadós korong a hátulján, de jobbnak láttam, ha pillanatragasztót használok.
Maga az alkotási folyamat se egy nagy idő, elejétől a végéig – a száradási időt is beleszámítva – 45 percet vett igénybe az életemből.
A színek persze variálhatók, mindenkinek a saját izlésére bízom. Amikor én választottam a festékeket, akkor a kékben biztos voltam, de nem tudtam, hogy melyik piros lenne hozzá az igazi, így találomra kiválasztottam egyet. Már amikor festettem csillogtak a szemeim, mert nagyon tetszett a párosítás!
Jó munkát kívánok mindenkinek, aki elkészíti!




