egyetem kategória bejegyzései
Egyetem és a tanárok
Még mielőtt bekerültem volna az egyetem forgatagába, sok érdekes dolgot hallottam ismerőseimtől, többek között a tanárokról, pénzügyi dolgokról stb.
Igaz, hogy most is csak felsőfokú képzésen vagyok és nem egyetemin, de mégis én is a rendszer tagja vagyok. Eszti volt az, aki egyszer kijelentette, hogy nekem kiváló tanulónak kellene lennem, mert csak felsőfokún vagyok. Abba persze nem gondolt bele, hogy nem egy középiskolában tanulom a szakmát, nem is egy erre specializálódott suliban, hanem ugyanott ahol ő. Van egy két tanárunk, aki közös vagy közös lesz és nem néznek ránk más szemmel, az anyag nem lesz kevesebb. Sőt!
Az első tanár aki miatt egy kicsit kiakadtam, az a prezi gyakorlatos tanárom volt. Fiatal, jófej csaj, de egyszerűen nem tudom felfogni, hogy a csoport 85%-nak miért 4-est adott a munkáira. Tudniillik két előadást kellett csinálunk, egyet csoportosan (2-3) fő, egyet pedig egyedül, a téma bármi lehetett. Nos, amikor mi előadtuk társammal a prezit, akkor azt mondta, hogy azon a napon a miénk lett a legjobb. Előadás is jó volt és a dia is. Ellentétben voltak olyanok azon a napon, akik úgy adták elő, mint ha a kocsmában lennének, könyököltek, felolvasták az egészet. Oké megértem én, hogy ha valaki izgul, remeg, de akkor sem könyökölni.
Az egyéni előadásom kicsit gyengébbre sikeredett az előzőnél, jobban izgultam, nem fejeztem ki magam rendesen, remegett a hangom. A másik csaj egyénileg viszont nagyon jó volt, mint én csoportban. Tehát nagyjából egyenlőek a viszonyok. De akkor nem tudom megérteni, hogy Ő miért kapott 5-öst és én miért 4-est??????????? Meg persze a csoport 3/4-e.
A másik ember, aki kiverte a biztosítékot az a pszicho tanár volt. De nem csak nálam, hanem másoknál is. Év elején azt mondta, hogy 2 zh-t írunk. Arról egy szó sem esett, hogy ha az egyik egyes, akkor a kurzust nem teljesítettnek tekinti. Megírtuk mindkét zh-t, voltak olyanok akiknek egyes lett, de mindkét dolgozatot ki lehetett javítani. Nos, nekem az első 3-as, a második 4-es lett. Az elsőt nem szerettem volna kijavítani, mert az a szabály, hogy a javítottat írja be, akkor is, ha az rosszabb lesz, mint az eredeti. Én meg ugye nem kockáztattam. 1,5 hete küldött nekünk egy levelet, miszerint megszülettek a félévi jegyek, ETR-ben megtalálhatók. Azoknak nem teljesített-et írt be, akiknek az egyik jegye egyes, még akkor is, ha a másik ötös, mert az volt a kitétel, hogy mindkét zh-nak meg kell lennie ( ezt nem mondta év elején). A másik pedig, hogy a jobb jegyet csak annak adta meg, akinek az átlaga x,75-re jött ki. :OOOOOOOOOO
Engem ez az a sor, ami igazán kiakasztott. Hogyan lehet 2 jegy átlagát úgy kiszámítani, hogy 0,75 től lehessen felfelé kerekíteni??????
Közel álltam hozzá, hogy megkérdezzem tőle, de anyukám mondta, hogy inkább ne írjak neki, örüljek a 3-nak.
Az egy dolog, de egy pHd-s tanár hogyan lehet ennyire hülye?????????
A harmadik versenyző következik. Szociológia. Neki meg szeretném köszönni, hogy a 3 zh-t úgy iratatta meg, hogy nem lapokat adott, hanem kivetítette, ő olvasta fel a feladatokat és nem ő javította ki, hanem mi. !!! Ezek után egy szava sem lehet, hogy ha kiderül, hogy csalunk. Eljött a szerda. Megírtuk a 3. zh-t, majd az óra második felében megszülettek a kurzus jegyek is. Figyelembe vette az átlagot, de hiába volt meg 4 egész, hogy ha a jegyeid nem javuló tendenciát mutattak, hanem hullámzót vagy csökkenőt.
Az volt a szerencsém, hogy az én jegyeim javultak ( 2 5 5), de először nekem is 3-ast akart adni, végül meggondolta magát.
Eddig ennyi fényes karrieremből, de nem tartom elképzelhetetlennek, hogy lesznek még itt furcsa dolgok, amikről írhatok.