drog kategória bejegyzései
Mi az ára?
A film már 2000-ben kijött, de akkor még csak 10 éves voltam, nem mondanám, hogy ez a stílus érdekelt. A főcímzenét azt hiszem 16 éves koromban hallottam először. Már nem emlékszem, hogy hol, csak arra, hogy elsőre megfogott.
Rátettem az mp3 lejátszómra és folyamat ezt hallgattam.
Amióta hallottam a zenét mindig bennem volt, hogy megnézzem a filmet, de sosem vettem rá magam, hogy letöltsem.
Hétvégén Boró mondta, hogy látta és szerinte “durva”
Nos, szombaton letöltöttem, ma este pedig megnéztem. Hirtelen annyi gondolat kavarog bennem, hogy nem is tudom, hogy melyiket írjam le.
Mi az ára annak, hogy elérjünk valamit ( egy álmot) ?
Hallottam részleteket a filmből, de nem gondoltam volna, hogy ennyire durva lesz. Az utolsó 5 percben volt nálam a tetőpont, amikor azt mondtam, hogy ezt már lehetetlenség nézni. Életemben nem láttam még ilyen sokkoló filmet.
Az biztos, hogy ezek után -bár eddig sem fordult meg a fejemben- tuti nem fogok droghoz nyúlni.
Ha egyszer lesz gyerekem, egy adott korban tuti, hogy leültetem és megnézetem vele a filmet.
Íme egy kritika, ami nekem nagyon tetszik: http://vaskarika.hu/hirek/reszletek/50/