dalok kategória bejegyzései

Quimby


Az ismerőseim közül nagyon sokan tudják, hogy a kedvenc együttesem a Quimby. :)
Rengeteg koncertjükön voltam már, és a tegnapi kaposvári után döntöttem el, hogy blogolok róluk és megosztom a kedvenc dalaimat is. Nem azt terveztem, hogy bemutatom az együttes tagjait és az sem, hogy leírom a teljes bio-t. Ha ezekre kíváncsiak vagytok katt a http://quimby.mentha.hu/ -ra. Ez akkor egy kis reklám is volt nekik :)

Azt viszont leírom, hogy miért ők. Szeretem, hogy az összes dalnak amit játszanak mondanivalója van. Tetszik, hogy egy szerelmes dalt sem úgy fogalmaznak meg, mint a legtöbb tingli-tangli énekes, akik csöpögősen énekelnek a szerelemről. A hangszerelések, Kiss Tibi és Lívius hangja. Ahogy Lívius a Magam adom című számot előadja és teljesen átszellemül közben. Dódi írt egy nagyon jó kis dalt az új lemezre és ő is adja elő. tetszik!
Szilárdot még akkor szerettem meg amikor a saját szerzeményeit hallgattam. A többiekről pedig majd akkor ejtenék pár szót amikor a dalokhoz érünk. :) Nem biztos, hogy mindegyik dalhoz írok kisregényt, talán csak a szövegből idézek majd egy-két kedvenc sort. :)
A dalokat nem rangsorolom hogy melyik tetszik a legjobban stb. Élvezzétek:)

1. Magam adom ( 2009-es verzió)

Ennek a számnak az eredeti verziója is nagy kedvencem, de a 2009-es változatban jobban tetszik a zene.  Nekem erről a számról, a szövegéről mindig a szerelem jut az eszembe. Lívius tényleg nagyon átszellemültem tudja előadni a dalt, egy élmény nézni és hallgatni is. 3:03′-nál kezdődik a kedvenc ‘zúzós’ rész.

és az eredeti dal, egy koncertfelvétel:

2. Sehol se talállak

“Csak a szerelem eleven elemem, valahol elveszett veszettül keresem. Sehol se talállak téged életem”

3. Autó egy szerpentinen

Emlékszem amikor először néztem a videóklippet. Először nem tudtam hova tenni ez egészet és igazából még most sem tudom.
“Kócos kis romantika tejfogával a szívembe mart”
Van egy sor benne: a “Láss ezer csodát”  Szeretnék majd lefényképezni 1000 embert felülről és azt a címet adni a képnek, hogy “láss ezer csodát”.  Elég régóta motoszkál ez a gondolat a fejemben, de még nem volt szerencsém felülről szemlélni egy kisebb tömeget.

4. Most múlik pontosan

Ugyebár ezt a számot sokan feldolgozták és általában az emberek úgy vannak vele, hogy akik nem szeretik azt a fajta zenét amit a Quimby játszik, azoknak jobban tetszik a Csík zenekar féle feldolgozás.  Két barátnőmmel egyszer hallgattuk a Csík zenekart és megpróbálták elhitetni velem, hogy a Quimby dolgozta fel a számot és nem fordítva. Minden kedves embernek üzenem, hogy a Csík zenekar egy népi zenét játszó zenekar és olyan számok, mint pl. A most múlik pontosan, Csillag vagy fecske, De szeretnék stb… az ő előadásukban mind mind feldolgozás.  :) nem mellesleg nekem az eredeti szám lesz mindig is a kedvencem, de ez nem jelenti azt, hogy a másikat ne szeretném :) ” Nem vagy itt jó helyen, nem vagy való nekem. Villámlik, mennydörög, ez tényleg szerelem”

Az eredeti:

és a feldolgozás:

5.  Cuba Lunatica

Ezt először Youtube-on hallottam, még nem volt meg az új lemez. Elsőre megtetszett. :) Dallamos, nem annyira rock-os, Lívius énekli és a szövege is jóó.
” Valami nem hagy békén, valami jár a parton. Lefogadom, hogy a szerelem, na ezt a fogadást tartom”

6. Unom

Ennek a számnak többféle változatát hallottam már, de nekem mégis a lassú verzió az, ami nagyon tetszik. Szeretem benne a zongorát és a zúzós részt is. Ez lett a csengőhangom is. :)
A zene nekem azt jelenti, hogy mindent unok. Unom a jó dolgokat és a rosszakat is. MINDENT.

7. Álmatlan dal

Ennek a dalnak szövegét az éjszaka kellős közepén az egyik hozzám közel álló személy írta be. Ez lett a közös dalunk. Sajnos már eltávolodtunk egymástól, de mindig rá emlékeztet, ha meghallom. Koncerten azóta csak egyszer hallottam, valamiért nem nagyon játsszák.
“Minden olyan, mintha az volna ami, de mégsem. Hogy tudsz így aludni mikor tudod, hogy nem alszom én sem?
Csak azért vagy itt, hogy te légy az álmatlan párom, eleget néztelek jöhetne már az álom, úgy várom sáráráréééé” :) )
Ennek a számnak is van egy 2009-es verziója, mind a kettőt szeretem. :)

Eredeti:

a 2009-es:

8. Ultravaló

A 2010-es nagylemez egyik nagysikerű dala. Kellemes dallama van, hallgatható. Szeretem.
“A puritán ösztön és a szükség vezet,
szanaszét mardosom a tetemeket és
szíveket szórok a lábak elé.
Mutasson utat a vaknak hazafelé”

9. Tébolyda

Olvastam egy cikket, ahol Kiss Tibi elmondja, hogy a dalok mit jelentenek, miről írtak. Idézem Tibit:
“A Tébolyda című számnak többféle ihletője van. Az egyik az, hogy bezárták a Lipótot. Szélnek eresztették a bolondokat, és nagyon sok bolondból, akinek ott menedéke volt, egyszerűhajléktalan vált. A dalban elmeséljük a bekerülés történetét, amikor az embernek súlyos szelek fújnak a fejében, majd a benti állapotokat, például ahogy gyógyszereket adnak az emberek szájába. Meg hogy milyen történetek vannak egy ilyen helyzetben. De végig nagyon diszkréten, áttetszően van megfogalmazva a dolog. Vannak, akik integetnek, mennek ki és már gyógyulnak. Van, aki benn marad még. És van, aki – miután bezár a tébolyda – egy kuka fölé hajolva kukucskál. Az életfunkciók teljes lezsugorítása: az utolsó dolog, amire tud figyelni, hogy talán talál valamit, amivel megmentheti a napját. Merthogy bezárt a menedék, a tébolyda…”
A dalról nem mellesleg nekem dr. Csernus Imre jut eszembe, főleg miután kiolvastam a Drogma című könyvét. :)

10. Az egyik ember

Mi emberek milyenek vagyunk itt a Földön. “Kevés az ember, sok az emberszerű lény”

Ennyi lett volna az én kis 10-es listám, a nagy nagy kedvencek. De nem tudnék olyan dalt mondani amit  nem szeretnék. Quimby-t bármikor, bárhol, bárkivel jó hallgatni! :) Egyik nagy álmom, hogy egy Teátrum előadásra elmenjek, ami szinte már majdnem teljesült, hisz’ Pécsett lesz március 31-én, csak sajnos akkor épp otthon kell lennem gyakorlaton. :(
Egyszer majd csak lejutok oda is :)

http://quimby.mentha.hu/

Follow

Get every new post delivered to your Inbox.