C!RCA

Eszti egyik nap odahozott nekem a suliban egy szórólapot. Sokat nem tudtunk belőle kideríteni, az időpont volt rajta a helyszín, a jegyár és hogy kortárs, cirkuszi elemek lesznek benne. Megbeszéltük, hogy elmegyünk.   Eljött a várva várt nap… A műsor a Pécsi Nemzeti Színházban, azon belül is a kamarateremben  került megrendezésre. A műsor fél 8-kor kezdődött, a kapunyitás fél 7-re volt írva, így mi időre oda is mentünk. Sajnos 7 óráig esőben ácsorgott a tömeg, majd egy kedves ember kinyitotta nekünk az ajtót. Gyorsan beadtuk a kabátok a ruhatárba, majd következett újabb fél óra sorbaállás.
Fél 8-kor beengedtek minket a kamaraterembe.  A nézők száma meghaladta a terem befogadóképességét, ezért sokan a lépcsőkre kényszerültek, onnan tekintették meg az előadást.

Mikor mindenki elfoglalta a helyét, elsötétült a terem és elkezdődött az előadás.A társulat 3 fiúból és 3 lányból állt. A férfiak testfelépítése nem okozott meglepetést, hiszen gondolni lehetett, hogy nagy izomzattal rendelkeztek, de a lányok alakja se volt éppen nőies. Először csak egy férfi jelent meg. Mutatott pár bukfencet… Nos ekkor hagyta el a számat az a mondat, hogy “ezeket még én is meg tudom csinálni”. – Nem kellett volna ilyen elhamarkodott kijelentést tennem. Egyre többen lettek a színpadon és egyre nehezebb, bonyolultabb akrobatikus mutatványokat csináltak. Láthattuk, hogy egy lány hogyan tart meg a feje tetején egy férfit, 3 ember hogyan alkot egy tornyot egymáson állva. Az egyik szereplő az ujjaival játszott. Először aranyos kis állatkákat mutatott nekünk, majd kézen állt. Nem is lett volna furcsa, de amikor egyre kevesebb ujját használta már én is azt gondoltam, hogy ez lehetetlen.
Több kelléket használtak, int például a kötél, a hullahopp karikák és egy 50 cm sugarú karika.  A hullahoppos csaj több mint 5 karikát forgatott a nyakán,a kezén,a derekán és a lábán egyaránt.  A kisebb karikát arra használta, hogy a testét bújtassa át rajta.
A közönségben ülő férfiak arcán ijedtséget lehetett látni amikor az egyik hölgy tag tűsarkúban mászkált a társa derekán, hasán, lábain. De nekem tetszett maga a történet, amit képviselt. Hatalmi játszma volt, a nő uralkodott a férfi felett.

Nagy szerepe volt a díszletnek- fekete paravánok voltak a háttérben, ahol a szereplők árnyéka nagyon szépen látszott. A zenei aláfestés olykor növelte bennem a feszültséget, olykor elgondolkodtatott és akadt olyan pillanat is, amikor úgy éreztem magam mintha techno partiban lennék.

Az előadás végén elgondolkodtam, hogy ezeknek az embereknek a színpadon mennyire meg kel bízniuk egymásban. Ha nem lenne közöttük 100%-os bizalom, sosem tudnának ilyen műsort csinálni. Nem mernék egymást dobálni, nem állnának egymás vállára, nem engednék át az irányítást a másiknak.

A vége teljesen beleillett az előadásba. Bukfencelve egymás mellé álltak, majd meghajoltak. Vastapsot kapta, többen fütyültek és látszott az arcukon- és remélhetőleg a közönség arcán is-, hogy mindannyian jól éreztük magunkat ebben az egy órában.