Szeress, ha mersz!

Ezt a filmet tavasszal néztem meg először. Tetszett a történet, csak a vége volt számomra fura.
Most az egyik barátommal úgy állunk, hogy szivatjuk egymást. Vagyis eddig annyi történt, hogy én szivattam őt, ő pedig megesküdött, hogy viszonozza majd.
A kialakult helyzet a filmre emlékeztetett. Persze mi nem ismerjük egymást gyerekkorunk óta, s valószínűleg nem is fogunk ilyen durván játszani.

Felnézek a csajra, mert nagyon erős. Biztos, hogy nem tudnám annak az embernek azt mondani, akit szeretek, hogy legközelebb majd csak tíz év múlva találkozzunk. Plusz az előtte levő 4 év is..  A filmben a lány szerintem durvább dolgokat talál ki.  A való életben is így van ez. Mi alapjáraton ügyelünk a részletekre.
Face-re kitettem a linket és azt írtam oda, hogy sosem akarnám ezt. Sosem akarnám leélni az életemet egy nagy játék közepette, ahol nem tudom, hogy a másik fél mikor komoly, mikor játszik. Ez a filmben is elhangzott. “Mert teljesen elvesznék.”
De nem csak a játékról van szó, hanem az érzelmek kimondásáról is. Nem akarok olyanná válni, aki nem tudja elmondani a másiknak, hogy mit érez. ( Persze mindketten tudták a filmben, hogy szeretik egymást, de szemtől szemben nem lett kimondva)
De! Másrészt akarnék olyan lenni, mint a szereplők. A legtöbb ember úgy éli le az életét, hogy magában “mered?” játékot játszik, és  a legtöbbször sosem meri. Vannak helyzetek amikor én sem. Pedig kellene. Mert ha nem merjük, sosem tudjuk meg, hogy mi történt volna velünk, ha mást választunk.
Elszeretnék lógni a suliból, de nem merek.  ( és bemegyek az órákra) de mi van, ha nem, és találkozok egy emberrel, aki a szerelmem lesz, vagy találok egy olyan helyet, ami szép és ezután oda járok majd gondolkodni? Persze benne van a pakliban, hogy közben elered az eső, szarrá ázok, beteg leszek. De ez a lényeg. Merjél, lehet, hogy a sok jó mellett rossz is jön majd, de kockáztatni kell, megéri