október 2011 hónap bejegyzései

Védett: szeretet

Ez egy magánjellegű bejegyzés. Megtekintéséhez jelszó megadása szükséges:

vegyesen

Kicsit vissza térek a facebook-ra. Néha napján szoktak olyan kis lánc-bejegyzések születni, hogy “tedd ki te is, na neked van a világon a legjobb anyukád” vagy “a legjobb tesód”… ezek mind mind nagyon szép dolgok, de inkább nekik mond el ezt, mert mások, akik olvassák nagy ívben tesznek rá, s inkább azoknak jelentene sokat akiknek szánod. Persze nem mindenki mondja ki, hogy mit érez, ami nem feltétlenül baj, mert éreztetni lehet. Csak a face-t kerüljük el. 
A másik ami megütötte a szememet az vmi olyasmiről szól, hogy ne szóld meg a dagi embert az utcán, mert nem tudod, hogy milyen betegsége van ami miatt így néz ki, ( ezzel még semmi probléma sincs), és ne szóld meg a 16 éves csajt sem, aki a gyerekével mászkál az utcán, mert honnan tudod, hogy nem-e erőszakolták meg és onnan van a gyerek. 
Hááát megkérdezném azt az embert, aki ezt írta, hogy ő hogyan vélekedik az életről. Személyszerint ha engem vki megerőszakolna, 1000%-ban biztos vagyok benne, hogy ha terhes lennék meg sem fordulna a fejemben a gondolat, hogy megtartsam.
Az unokatesóm erre azt mondta, hogy de mi van, hogy ha elvetetem és utána nem lehetek terhes.. így is meglehet közelíteni a dolgot, de tuti nem tudnék annak az embernek a gyerekére nézni, aki a legnagyobb törést okozta az életemben. Erről ennyit.

Megnéztem kb 2 hete a Drive című filmet. Aki kíváncsi rá és a feliratot várja még mindig, annak üzenem, hogy nyugodtan töltse le és nézze meg angolul, mert kb. 30 mondatot mondanak benne és akkor lehet, hogy túlzok még. A története kicsit monoton, de a képi világa nagyon  tetszik. Kedvencem a liftes jelenet, ahol az érzékiség és a brutalitás megjelenik.
Filmekkel és zenékkel kapcsolatban azt vettem most észre, hogy falom őket. De nem a tingli-tangli szarokat. Olyanok kellenek amikből tanulhatok vagy van valami értelmük. Múlt héten a Tökéletes trükk c. filmet tettem be. Nagyon tetszett és nem csak azért, mert Hugh Jackman játszik benne, hanem az utolsó percig nem tudtam, hogy mi lesz a vége. Imádtam!!

A szülinapom… írtam még régebben, hogy elrejtem facen. Megtettem. Ugye volt olyan, aki emlékezett rá és írt az üzenőfalamra. Tehát egy kicsit megbukott a rendszer, mert aki látta AZT, írt. De aranyosak voltak akik látták és írtak. Így is kaptam szép számmal köszöntést. De örültem annak, hogy nem 100 – an irogattak.

 

Follow

Get every new post delivered to your Inbox.